"Összefoglaló a Balatonring
Team péntek délután 17 órakor Le Mans-ban megtartott
sajtótájékoztatójáról. Az alábbi sajtónyilatkozat a Dorna tudtával
és jóváhagyásával született.
Jorge Martinez Aspar tisztázta a Balatonring Team körül zajló
ügyeket
A csapatfőnök cáfolja Talmácsi Gábor és menedzsmentje
állításait
Péntek délután Le Mans-ban rendkívüli sajtótájékoztatót tartott
Jorge Martinez Aspar Úr, azzal a céllal, hogy tisztázza a
Balatonring Team jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
Aspar Úr kiemelte, hogy a csapata professzionális kapcsolatot
alakított ki az elmúlt években Talmácsi Gáborral. 2007-ben közösen
nyertek világbajnoki címet a 125-ös köbcentisek között, és ettől az
évtől a 250-es kategóriában szerettek volna minél jobb eredményeket
elérni.
Hangsúlyozta, hogy azok a vádak, amelyek Talmácsi Gábor menedzsere
részéről érték a csapatot, teljességgel hamisak és
megalapozatlanok. Elmondta azt is, hogy csalódottan vette
tudomásul, hogy hosszú ideje el sem tudja érni Gábort, hiszen
szerette volna még időben vele, személyesen tisztázni a kialakult
helyzetet, hogy ezáltal elkerülhető legyen a szerződésbontás.
Aspar Úr úgy érzi egyébként, hogy a kialakult szituáció nem csak a
csapat, de különösen Talmácsi Gábor számára rendkívül
káros.
Jorge Martínez “Aspar”:
„Szeretném hangsúlyozni, hogy köztem és Gábor között mind
szakmailag mind emberileg tökéletes kapcsolat alakult ki az elmúlt
három évben. Felfoghatatlan józan ésszel, hogy miért döntött így,
három futammal a szezonstart után, ráadásul úgy, hogy újoncként
fantasztikusan kezdte az évet, és egyre több tapasztalatot szerzett
az új kategóriában. Ötödik összetettben, mindössze egy ponttal
lemaradva a negyedik helyezettől.
A Gropu Milton, a csapat főszponzora, és az összes többi támogatónk
elégedett a Balatonring Team megalakításával és az eddigi
eredményeivel, és mi is hasonlóan gondoljuk. Ráadásul ez a projekt,
a Balatonring beruházás mind Magyarország mind Gábor és a csapat
számára egy előnyös és fontos ügy, kitűnő lehetőség. Emiatt is
szomorú, és tragikus következményekkel jár, hogy Talmácsi Gábor
menedzsere az egyéni érdekeit szem előtt tartva mind a pilóta, mind
pedig egész Magyarország számára károkat okoz.
28 éve élek és dolgozom a motorsport világában, de ilyet még nem
láttam. Teljesen érthetetlen, és felfoghatatlan, hogy egy menedzser
a saját versenyzőjének a karrierjét derékba töri.
Noha, fájnak a történtek, de lássunk világosan, én még nem vetettem
el véglegesen a gondolatot, hogy Talmácsi továbbra is a Balatonring
Team pilótájaként versenyezzen.
Jogtalannak tartom a Faster Menedzsment ügyvédjének azon
kijelentését is, miszerint Gábornak csak egy motorja van, pedig a
csapat kettőt ígért. Ez bizonyára abból ered, hogy nem ismeri ezt a
világot, és nem ismeri pontosan a Gáborral kötött
megállapodásunkat.
A Balatonring Team pilótája olyan gyári RSA Aprilia motorral
versenyez, mint az összes többi élmenő, például Bautista vagy
Simoncelli, és egyébként az egész kategóriában összesen 3 versenyző
rendelkezik két motorral. Azt hiszem, Gábor eddigi eredményei
önmagukért beszélnek, a technikai háttérre nem lehet panasz.
Az elmúlt években fantasztikus munkakapcsolat alakult ki közöttünk,
tökéletesen tudtunk együtt dolgozni, még a legutolsó jerezi futamon
is.
Hihetetlen, hogy mi történt az azóta eltelt bő egy hét alatt, engem
és a csapatot is megdöbbentett a szerződésbontás híre. Egész
egyszerűen nem értem a dolgot. Nem gazdasági jellegű vitáról van
szó, nem arról, hogy ne tudnánk eredményesen együtt dolgozni, hanem
egyértelmű, hogy Talmácsi Gábor menedzsere okozta ezt az
egészet.
A legfontosabb, hogy valahogy próbáljuk megőrizni azt a
kapcsolatot, ami 2007-ben egészen a világbajnoki címig repített
minket, tavaly pedig a világbajnokság harmadik helyére.
Folyamatosan keresem, de azóta sem érem el Gábort, egyszerűen
lehetetlen felhívni, talán ez keserít el a legjobban, annál is
inkább, mert ezt a szituációt nem az ő vagy a mi viselkedésünk
idézte elő.”
Forrás: balatonring.com
Amit eddig tudunk
Tegnap bombaként robbant a hír, miszerint Talmácsi Gábor szerződést
bontott csapatával, a Balatonring Racing Teammel, amely alakulat
tulajdonképpen az Aspar Team „leszármazottja”.
A hivatalos információk szerint Talmácsi Gábor és a Jorge Aspar
Martinez közötti szerződésbontásnak (amelyet a magyar versenyző még
a 2007-es Japán versenyhétvégén írt alá) a 2. motor hiánya és a
Talmácsi Gábor médiaképviseletéhez fűződő jogok egyoldalú
megváltoztatása miatt következett be. Valljuk be őszintén, hogy
mindez így első hallásra igen „erős” lépésnek tűnik, legalábbis az
okot tekintve, azonban ne ítélkezzünk az ismeretlen felett. Tegnap
délelőtt felhívtuk telefonon Juhász Tamást, Talma menedzsmentjének
logisztikai menedzserét, aki a franciaországi Le Mans-ban
tartózkodik. Sajnos konkrét információkat tőle sem tudtunk meg,
azonban elmondta, hogy „mindenhol kérdőjel” van.
Szintén telefonon beszéltünk Várnai Andreával, Talmácsi Gábor
menedzsmentjének marketing és kommunikációs menedzserével, azonban
akárcsak Juhász Tamástól, úgy tőle sem sikerült „tűz közeli”
információkat megtudnunk. Hírfoszlányok azonban természetesen
vannak. Jorge Aspar Martinez, Talma csapatfőnöke, elmondta, hogy
Gábor részéről ez az egyoldalú szerződésbontás példa nélküli és nem
igen tapasztalt hasonlót a korábbiakban.
"Érthetetlen és felfoghatatlan a döntés, mivel Gábor gyári motort
kapott a csapattól, és ő igazolta a tehetségét, hiszen nagyszerű
eredményeket ért el vele az évek folyamán. Mindig is tökéletes volt
a viszonyom vele, ezért remélem, sikerül beszélnünk, melynek során
tisztázzuk a helyzetet és folytatódik az eddig kölcsönösen
gyümölcsöző kapcsolat. Nem értjük az egészet, nem értjük, hogy
tehet ilyet egy világbajnok. 28 év alatt, mióta a GP-sportban
vagyok, ilyet nem láttam. Mi soha nem rúgtuk őt ki, sőt, várunk rá.
Várjuk, mit tesz Gábor, többször hívtam telefonon, de nem érem el,
mindig csak a menedzsere beszél, Gábor soha", mondta Martinez.
Rengeteg a kérdés tehát, azonban a legfőbb kérdés továbbra is az,
hogy hol fogja folytatni a 2007-ben 125 köbcentiméteresek között
világbajnok magyar motoros. Egyes, meg nem erősített információk
szerint, Gábornak a Superbike-ban lehet jövője, azonban ez egyelőre
csak kósza hír, mintsem tény. Így vagy úgy, de Talmának szinte
biztosan nehéz dolga lesz, hiszen az idény „közepén” új és egyben
ütőképes csapatot találni nem egy egyszerű történet. Kétségkívül a
menedzsmentnek mindent be kell majd vetnie annak érdekében, hogy
Talmának megfelelő hátterű csapatot találjanak, hiszen egy ilyen
kvalitázsú motoros, mint Gábor nem tűnhet el csak úgy a
süllyesztőben.
Stefano Favaro, Talmácsi menedzsere, a következőket mondta a
fejleményeket illetően: „2-3 hónapja megy a huzavona a második
motor és Gábor médiaképviselete miatt. Jerezre ígérték, hogy lesz
még egy gépe, de mégsem lett. Megkérdeztem Gino Borsoi
csapatfőnököt, hogy miért nincs, azt mondta, nincs rá pénzük. A
szezon előtt nem ezt ígérték. A Fasternek kizárólagos szerződése
van Talmácsi Gábor média megjelenésére, interjúk, nyilatkozatok,
minden kommunikációs dolog beletartozik. A múlt héten a Balatonring
ezt önhatalmúlag átvette, amihez nincs joga. A Fasterrel kellene
tárgyalniuk, ha meg akarnák szerezni, de ez nem történt meg.
Egyelőre nem tudom, hol megy majd Gábor. Nincs ötletem, de az a
célom, hogy mindenképpen a MotoGP-ben maradjon”A cél tehát a
MotoGP-ben maradás, azonban a kérdés az, hogy milyen áron? Az most
már bizonyos, hogy a vasárnapi francia nagydíjat Talmácsi nélkül
fogják megrendezni. A Balatonring Team azonban ott van Le Mans-ban
és a telesport értesülései szerint Angel Rodriguezzel fognak
rajthoz állni, azonban ez az információ még nem nyert megerősítést.
Stefano Favaro egyébként az RTL Klub híradójának elmondta, hogy
Gábor vagy a 125-ben, vagy pedig a királykategóriában fogja
folytatni ezt az évet. Azért valljuk be őszintén, hogy mind a két
opció elég „furcsán” hangzik.
Forrás: Motogphirek.hu
Élő közvetítés: Talmácsi elmondja, miért szállt ki
Délelőtt 11-től, egy sajtótájékoztatón beszél arról Talmácsi Gábor,
hogy miért bontott szerződést a csapatával. A szakítás miatt már a
vasárnapi futamon sem indul.
Szerződést bontott csapatával, a Balatonring Team-el Talmácsi
Gábor, így már vasárnap sem indul el a gyorsaságimotoros
világbajnokság Francia Nagydíján Le Mans-ban. Talmácsi azt
nyilatkozta: "az életem a versenyzés. Azonban elérkeztünk arra a
pontra, amikor kénytelenek voltunk átértékelni, mérlegelni a
helyzetet. Katar óta folyamatos rajtam a nyomás emiatt, és nagyon
nehéz 250 km/h-val száguldani a pályán úgy, hogy az ember
tudatalattijában ilyen dolgok vonják el a figyelmet, a kellő
koncentrációt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ennél az állapotnál
csak jobb lehet."
A hivatalos közlemény szerint a szakítás oka az, hogy
Talmácsinak így jobb, a konkrét okok között, például a második
motor hiányát sorolták fel, és a "médiaképviseleti jogok egyoldalú
megváltoztatását".
Forrás: tenyek.hu"